szemérmetlen kategória bejegyzései

Dicséretre méltó?

Szeretem, ha szidnak!

Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember, aki szereti, ha szidják.
Megkérdőjelezhető öröm, az igaz. De csak így kapok megerősítést a sikereimről. Egyenes, őszinte megerősítést!

Élettapasztalatom szerint, akiket dicsérnek rendszerint semmiben sem kiemelkedők és nem különböznek az emberek hétköznapi tömegétől… ezért is dicsérik őket.
Nagyon sztereotípikusak és egyszerűek, van bennük valamiféle élet, emberi boldogság, siker megfűszerezve néhány helyi problémával.

Személy szerint az ilyenek nem inspirálnak…
őszintén szólva…
hidegen hagynak!

A másik oldala ennek a megfigyelésemnek, hogy az igazán okos és sikeres emberek elég sok szidalommal találják szembe magukat.
A legkiválóbbak nem csak tudósok, celebek, hanem azok az emberek is akik közemberek, de saját környezetükben valamiben másokhoz képest kiemelkednek hajlamosak nagyon kemény kritikával és a tömeg gyűlöletével találkozni.

Hogy miért?

Mert irigységet, fekete negatívságot és félreértést okoznak! Csakis azért, mert nem sztereotípikusak és a hétköznapi emberek számára így a saját életük csak egy lassú elnyűtt keringő érzetét kelti, amiben nincs semmi izgató, váratlan, csak az elmúlás felé sodró unalmas bizonyosság és megszokás. Ezt ezek az emberek hajlamosak biztonságnak hívni… tévesen!
Az ilyen emberek egyszerűen remegni kezdenek, amikor az előbb említett sikeres embereket látnak, mert nagyon tisztán értéktelennek érzik magukat az ilyen személyiségek közelében.

A “sikeres” kifejezés nem beskatulyázható.
Megfoghatatlan és ezer arcú szó,
mert a sikert mindenki önmagához képest méri!

Ha az interneten látok valakiről egy csomó negatív, utálatos kritikát, mindig felkelti az érdeklődésemet. Elkezdem tanulmányozni és mindig rá kell jönnöm, hogy ez egy unikum, egy igazán értelmes és érdemes személyiség.

Olvastam egyszer egy idézetet, ami nagyon megragadt bennem:

“Annyi utálatos dolog van benned, hogy biztos vagyok benne, hogy csodálatos ember vagy!”

Ezért szeretem, ha szidnak…

Így látom, hogy előre fele menetelek úgy, hogy lábnyomot hagyok magam után. Nem pedig egy már meglévőbe lépkedek.

Előre lépek, cselekszem és ha nincs tetteim nyomán gyűlölet, – amit nem mernek a szemembe mondani, de a kisugárzásuk és titkosnak szánt lopott pillantásuk tagadhatatlan – akkor elkezdek azon gondolkodni, hogy jó irányba haladok-e?
Végülis, ha nincs gyűlölet, hanem irányomba mindenki boldog és elismerő, akkor nagy valószínűséggel katasztrofálisan csökken az energiaszintem és kezdek sablonossá válni…
Szerencsére, ez eddig nem jellemző az életemre!

Hozzászólás

Kategória: complicated, core, mertmegérdemlem, mizantróp, szemérmetlen

Szombat reggeli agyf@sz…

Ez az új trend, hogy a vírus intézkedésekről írt véleménynyilvánítás miatt töröljük az ismerőseinket!?!?!?!?

Bezzeg a sok idegesítő poszt, ami cseszi az ember agyát, amiatt nem töröl senki ismerőst, csak rinyál, hogy a “Like” meg egyéb gombok mellett lehetne “Ki a f@szomat érdekel” gomb is…

Hozzászólás

Kategória: complicated, covid-19, mizantróp, szarkazmus, szemérmetlen

Anyák napja szarság

Anyaként töltöm ezt a napot. Életemben először és ha Fortuna kegyes hozzám, ez így is marad halálom napjáig.

Félreértés ne essék, vannak dolgok amiket én is tisztelek. Az Anyai lét is ilyen, noha pont annyira hétköznapi, mint különleges. S tán pont ezen mivolta nyeri el tiszteletemet.

DE

Egyrészt nem gondolom, hogy ezt egy napba bele kéne sűríteni, hisz’ minden nap hálával kéne adóznunk az Anyáknak. Illetve nem gondolom, hogy ez másra tartozna. Lehetne ezt szépen csendben, tényleg tisztelettel intézni.
De nem, ebből is egy nyavalyás ünnepet kell kreálni, hogy a kisebbségi és egyéb komplexussal és saját önértékelésükkel is küzdő emberek felszínes módon mutogathassák másoknak, hogy mennyire jók és különlegesek és hálásak is ők valójában…

I-Have-Missed-My-Mom-Every-Single-Day

Egy nap, amikor azok akiknek egy Anya nem adatott meg, vagy már elvesztették még nyomorultabbul érezzék magukat, mert csodás társadalmunk a képükbe nyomja ezt a tényt akarva-akaratlanul “ünnep” köntösbe bugyolálva.

Vagy mondok jobbat!

Egy nap, amikor azok, akiknek nem adatott/adatik meg az, hogy Anyává váljanak szarul érezhessék magukat és kereshessék magukba a hibát:
“Mit tettem, hogy ezt érdemlem?”, “Mit rontottam el?”, “Bennem van a hiba, vagy a Sors ilyen kegyetlen?”, “Más miért lehet Anya? Én miért nem? Én miért nem lehetek az a bizonyos “Más”, akinek ez sikerül?” és a többi és a többi…

Amíg felnőtté válunk, szüleinken, társadalmunkon és környezetünkön keresztül kapunk, vagy inkább belénk ivódik egy értékrend. Mi a jó és mi a rossz, mit kell tisztelni és mit megvetni…
Mi van, ha a kapott értékrend satnya és lehúzó? Ha a jó lelkeket csak sivárságba, önmarcangolásba taszítja, hogy a lelkileg sérült és gyenge emberek jobbnak érezhessék magukat ilyen kicsinyes módon?

Van az a fals mondás, hogy mindenki egyenlőnek születik. Persze, ez hazugság, de mi van, ha ezek csak ennek az illúziónak az igazolására teremtettek?

Úgy vélem, ennél az ünnepnél semmi nem tolja jobban a képünkbe azt, hogy nem vagyunk egyenlőek. Ami igaz… de pont azért vagyunk többek mi, azért vagyunk emberek, hogy lehetőségeinkhez mérten a legjobbat kihozva magunkból éljünk.

pinpng.com-raven-feather-png-5860007

Ez az ünnep pedig véleményem szerint, az egyik legembertelenebb a maga meztelen, csupasz valójában. Mert a hálát nem egy nap kell éreznünk… de ez az egy nap tökéletes, hogy másokkal éreztessük, mi mennyivel jobbak vagyunk, ráadásul olyan köntösbe bújtatva ezt, ami érzéketlen, már-már könyörtelen, ha azokat is figyelembe vesszük, akik az Anyai lét vagy Anyai személy hiányát kénytelenek elviselni.

Hozzászólás

Kategória: complicated, mizantróp, szemérmetlen

20 napból 7 napja már nincs semmi…

Amikor szépen kilogisztikázza az ember, hogy melyik napra mit tervez, hogy befejezze a dolgait…

Aztán puff…

Be kell feküdni, mert a Pici, bizony pici…

Nem akarok önzőnek tűnni, mert leendő anyaként a kicsi egészsége az első, na de… annyi dolgom lett volna még és így a Pici szobája leendő apukára marad.
Szegénykém, egy fél nap alatt szakadt a nyakába a főzés, mosás, takarítás, nekem dolgok becipelése és a látogatásom, amit 55 km, tehát 30-45 perc kocsikázás előz meg illetve felügyelni a lakásfelújítást, a gyerekszoba festést és előtte az onnan való kipakolást.
Persze ezekhez egy rossz szava nincs…

Minden tiszteletem és hálám az övé! 

Így 1 hét bent lét után, legalább volt értelme, 400 g növekedés. Ami azt jelenti, minimum 1 hét még bent, mire időpont lesz kitűzve.
Tudom dolgoznom kéne… jól esne…

Erre mit kapok attól, aki a világra szart engem?

“Miért nem kéreckedek haza, ha nő és minden rendben?
Hiszen lenne a munkával dolgom!”

Kössz, b_meg!

mother-estrangement

Azt hiszem, értem már miért nem nőtt oda haza… üdv újra sírás és gyomorideg… ilyenek után csak annyit érzek, hogy a Páromat akarom! De nem hívom ezzel, hiszen ma éjszakás és egyébként is… minek idegesítsem ezzel? Utálja, ha bánt engem. Nem akarom a kedvét lelombozni.

Nem értem azok után mit várok, hogy eldob magától mindent, amit második esélyként a Sorstól kapott… miután 9 hónapig egy kanyi kérdése nem volt, hogy létemről és a leendő unokáról… miután elvárná, hogy unoka maximum a nevén szólítsa és ne Mamának, Maminak vagy Nagyinak…. de ha lehet inkább sehogy…
Sőt, most már ideje lenne, ha én is csak a nevén szólítanám… egyébként, szívem szerint ezt tenném, mert nem érzem, hogy Anyám lenne… de mivel ennek örülne, nem adom meg neki ezt az örömöt!

Bárcsak mondhatnám, hogy ezek új dolgok, de 7-8 éves korom óta ez megy… csak most sokkal intenzívebb.

Beteg… kezelésre szorulna, de a szavamnak nincs súlya… aki szava számítana, ő meg másik utat választott. Igaz, az eredményhez nem vezet és emiatt a környezetében mindenkit tönkretesz ez a helyzet… de nem engedem. Ha rám is nyomja ez a bélyeget, a Páromra és a Picire nem engedem. Nem!

Én megtöröm ezt az egész “szar felmenők tettek ilyenné” kört!

Én nem merülök bele az önsajnálatba!

Megvédem azokat, akiket szeretek!

 

13 életelv

Hozzászólás

Kategória: complicated, core, mazochista, mizantróp, szemérmetlen