szeretetésbéke kategória bejegyzései

Megfoghatatlan érzések…

… kavarognak bennem, a ma történt kis párbeszéd miatt, amit egy idegennel folytattam.

Jó, ez így kicsit zavaros, úgyhogy felvázolom a szituációt.

Sok embert megnézek az utcán, mindenki így tesz. Rápillantunk a másikra. Jobb esetben legalábbis, aztán vannak a bunkó g*cik, akik bambulnak, mint a marhák, de róluk majd máskor… sem!

Szóval az ember pillant ide, pillant oda, de én például személy szerint nem tulajdonítok ennek többet. Arcok jönnek-mennek, fölösleges információk, kár lenne őket megjegyezni, úgyhogy csak elsuhanó pillanatképek, apró kis délibábok csupán, amik egy szempillantás alatt tova szállnak.

Aztán szembetalálom magam a mai szituációval…

Csomagom jött és a mai modern világnak hála, addigra kapok róla értesítést, mire épp menne vissza a feladóhoz. Milyen csomaggal fordul ez elő? Hát persze, hogy olyannal, amit előre ki is fizettem…

Nincs mit tenni, ha menni kell, hát menni kell, így én, mint mindenhova, kapkodva beesek az üzletbe és a kedves kis eladóval tudatom a szándékomat.

Mosolyog, közli várta már, hogy jöjjek, mert hát névről látta, meg a címről, hogy közel lakom. Ez még oké, itt semmi extra, a csacsogása egyik fülemen be, másikon ki, közben bólogatok, figyelmemet bizonyítva, vagy inkább imitálva, mikoris olyat hallok, hogy tényleg megnyeri a szöszi az odafigyelésemet. Sőt, még itt írok is róla. Döbbenet…

“Meg amúgy is tudom ki vagy, nemrég még vörös voltál…”

“Na és te ki a f@szom vagy?” – kaptam oda a fejem, de természetesen a kérdés csak a fejemben vízhangzott, a számat nem hagyta el… vagy inkább a maszkot nem.

Szumma-szummárum kettő hipotézis fogalmazódott meg bennem, miközben mondatára nem reagálva átvettem a csomagomat, meg-, és elköszöntem majd mentem, szintén sietve lóhalálában kapkodva, mint általában, vissza a dolgomra, miszerint:

1. Vagy ennyire könnyen megjegyezhető a képem,

vagy

2. Ennyire nagyképű g*ci vagyok már zsigeri szinten is, hogy jellegtelennek tartok mindenkit, sőt ennyire semmibe veszem a többséget, hogy bunkó módon nem jegyzem meg az embereket, akikkel esetleg földrajzi helyzet okán összefutok vagy elsétálok mellette… akár többször is…

A fene enné a pofámat…

Mindenesetre, ez a kedves kis idegen, akit szerintem még sosem láttam, megcsinálta a napomat, ezúton is köszönöm neki!

Today, I feel myself like a Rock Star!

Hozzászólás

Kategória: mizantróp, sex drugs rocknroll, style, szarkazmus, szemérmetlen, szeretetésbéke

Az idő majd igazolja…

Egyszerű sétának indult a vége meg az lett, hogy az idő múlásával találtam szembe magam… de pofátlanul.

Hova tart a Világ? Jó irányba? Én sajnos, sőt mi emberek mind, meg nem mondhatjuk, nincs hozzá jogunk. Csak alkalmazkodni tudunk, más lehetőségünk nincs. Akármi is legyen erről a véleményünk.
Az útirány jó-e vagy rossz… az idő majd igazolja!

Három kislány… kiskamaszok… 11-14 év közé saccoltam őket. Vagy ez mostanság már a kamasz kor? Zene üvöltött a mobiljukból és a padon ülve beszélgettek. Mondjuk, teljesen elfogadott ruhában, nem is értem mi ez a kollektív felháborodás a mai kiskamaszok kinézetét illetően…
Mindegy is nem ez az, ami a figyelmemet felkeltette. Hanem a zene, amit hallgattak.

Tetszett, nem régen jelent meg. Sőt, szeretem! Csak… amikor én ennyi idős voltam, mint ők most, akkor is voltak ilyen jellegű zenék, de nem a mi korosztályunk hallgatta őket.
Akkor a fiú bandáké volt a reflektorfény, akik a csalárd nők helyett a bájos, érző szívű nőket kutatják, akik nem törik össze a szívüket.

Oké, jó-jó, tudom kurv@ jó marketing fogás, hiszen minden kislány szerelmes volt valamelyik banda tagba. Én se voltam kivétel.
A felállás pedig, amiben a férfi típusok felvonultatva lettek, hogy minden lány megtalálja a saját ideálját, akibe belezúghat, mindig ugyan az volt: a tánczseni latin-amerikai, a csupa szív színes bőrű, a sötét hajú rosszfiú aki valójában őszinte és kedves, a vörös vagány és az érzékeny érzelmekkel telített kisfiús bájjal megáldott kékszemű szöszi. Utóbbi rendelkezett általában a legnagyobb rajongótáborral, bár a többiek se panaszkodhattak.
Személy szerint, nekem a kinézetre rosszfiú, de valójában érző és kedves srác volt a favorit. Az erős külső-belső kontraszt mindig is vonzott. Ne utálj érte, fiatal voltam és naív.
Csak vicceltem, mai napig ez az ideálom!

Visszakanyarodva a lényeghez, az üzenet amit közvetítettek az értéket képviselt. Őszinteség, igaz szerelem iránti vágyakozás és az érzelmek felvállalása és megélése.

Ez szép és jó.

Na, de amit a kiscsajok hallgattak, hmm… nem is tudom. A titkot elmondó dalszöveg, hogy hogyan legyen gyémánt eljegyzési gyűrűnk úgy, hogy nem főzünk, mosunk takarítunk, sőt ehhez még csak nem is konyítunk, nos…
A nedves p_nci sokszoros emlegetése a szövegben, és a vágyakozás a mítikus király kobra után, valamint “az XXL nagyság és XXL keménységnél lejjebb nem adjuk” téma fejtegetése… hmm…
Igen, régebben is voltak ilyen dalszövegek, de akkor minket nem ez fogott meg…

Na ugye, hogy pofátlan az idő, ahogy elrepül…

Most kéne jönnie részemről a “bezzeg az én időben…” szövegnek? Meg, hogy “azok az idők mennyivel jobbak voltak”?
Minek? Értelme sem volna.
Ez csak egy téma kicsi elméleti fejtegetése volt, miközben tovább sétáltam.

Aztán mi rántott ki ebből a gondolatmenetemből?

Éppen egy fém vékony rácsos kordon mellett haladtam el, ami egy építkezést kerít el az illetéktelenektől, de csak belépés tekintetében. Az a laza rácsozottság mindent látni enged.
Ha valamit be szándékoztam volna hajítani, se tudtam volna a rács vékony fém szálát eltalálni.

Hogy miért fejtegetem ezt ennyire részletesen?

Mert, ami az öregedésemmel kapcsolatos gondolatmenetből felébresztett, az egy éles hangú nagy csattanás volt. A szemem láttára. A rácsozásként használt huzalnak fejjel nekirepült egy szitakötő. A feje szélesebb volt, mint a huzal.

A balf@sz…

Hogyan?… De most komolyan… hogy? És még csak nem is az a mezei kicsi, hanem az a nagy b@szó méretű. A szerencsétlen meg még meg is szédült, leírt a levegőben egy vargabetűt, aztán olyan csík egyenest elhúzott, mintha ő is cikinek érezte volna.

Mondjuk jah, jól érezte, az volt…

Szóval ezek után, amikor az ember lánya azon filózik, ez utóbbi látvány tényleg megtörtént-e vagy tudtomon kívül dzsanga került a szervezetembe és az fejti éppen ki a hatását, inkább nem agyaltam a kiscsajok által hallgatott amúgy kurv@ jó szám társadalomra, illetve a társadalom kiskamaszaira kifejtett hatásán tovább.

Miért nem?

Mert az idő, majd igazolja!

Hozzászólás

Kategória: complicated, jókedvmókaéskacagás, mertmegérdemlem, szeretetésbéke