reprodukció címkéhez tartozó bejegyzések

Darling…

Amiért az emberiség hajnala óta epekedünk, már a miénk!
Még, ha nem is élünk vele…

Ma nagyon érdekes téma ütötte fel a fejét az elmémben. Tegnap valamitől vezérelve olyan téma együttes került a szemem elé, amit eddig csak a felszínt kapargatva láttam és nem gondoltam tovább, mivel nem keltette fel az érdeklődésemet… bezzeg tegnap…

Szokták mondani, hogy lelkünk egy darabja az utódainknak adott ajándékban él tovább.

Szomorú, hogy a mai felfogás éppen ezt gátolja… “majd a gyerek eldönti maga”… “nem befolyásolom, mit gondoljon”

Gratulálok, nem fog semmit gondolni.

Olyanná válnak ezáltal, mint a verseny agarak. Berakod egy indító boxba, annak ajtaja nyitódik és kivágódik belőle a kutya. Lohol előre, mivel másfele nem mehet, viszont nem tudja miért és mire vezet ez. Ha idegileg gyengébb társaiba is belemar, aztán ha megsérül, mehet a süllyesztőbe.
Mint a döntés elé állított gyerekek, akik csak előre mehetnek, hiszen az élet halad, de fogalmuk sincs, hogy mihez kezdjenek, ha akadály kerül eléjük. Mert nem tanították nekik… így akit tudnak, bántanak. Temérdek értelmetlen konfliktus után, vagy azok előtt, összeroppannak.

Ha nincs alapod, ami alapján alkalmazkodj és dönts,
akkor az frusztrációt okoz és azt
megtanulni kezelni még optimális esetben sem egyszerű, hát még így…
Alapok híján pedig, segíteni sem lehet rajtuk…

Ha nem adjuk át értékrendünket és tudásunk egy, általunk érdemesnek talált részét, akkor nem kapnak tőlünk semmilyen ajándékot. Odalökjük utódainkat a jövő ismeretlenjének, amivel nem tudnak majd semmit kezdeni.

Szabadságot adunk nekik vagy feláldozzuk őket?

Jogunk van ilyen lustának lenni miközben ezt a hanyagságot magasztosan hangzatos fiktív értékek köntösébe bújtatva lenyomjuk a torkukon, mintha vágó állatot tömnénk?

Az ember tényleg ennyire vak vagy ennyire buta,
hogy nem látja az igazságot?

Ha vállaljuk, hogy továbbadunk magunkból valamit, amit a gyerekünk tovább visz és irányt mutat neki az ismeretlenbe, akkor bizony, az már

nem reprodukció, hanem hallhatatlanság!

Hozzászólás

Kategória: complicated, mizantróp, szemérmetlen